Görögdinnye

A görögdinnye hungarikuma a csányi dinnye. Vékony héjú, mézédes, esetenként óriási, és behűtve isteni.

Kertészeti vonatkozásban a csányi dinnye, a horti- és hatvani paradicsom, a boldogi paprika hungarikum szintű, helyi márkás termékek. – Így olvasható a hatvani kistérség bemutatkozó oldalán.

Általánosságban jellemzi, hogy indával kúszó, főérig szeldelt levelei szürkészöldek, egylaki virágai sárgák. Melegigényes, fagyérzékeny. A görögdinnye igazi vízgyűjtő. Hosszú 1-3 méteres gyökerei addig kúsznak a földben, amíg vizet találnak. A vizet a termés raktározza. Ismertek keserű és savanyú változatai is, amelyek nem jutottak el Európába.

A görögdinnye története

A tökfélék családjába (Cucurbitaceae) tartozó termesztett görögdinnye (Citrullus lanatus) őshazája Afrika (Kalahári sivatag). Termesztésbe vonása Észak-Afrikában kezdődött. A 9-10. században már bizonyítottan termesztették Indiában, Kínában, Iránban és a mai Dél-Oroszország területén. Spanyol közvetítéssel a 16. században jutott el Dél-Amerikába.

Ötezer éves egyiptomi feljegyzések, és ötszáz éves európai írásos emlékek már beszámolnak görögdinnye szüretről. Honfoglalás kori dinnye magvakat is találtak budai ásatások során, amelyek bizonyítják, hogy az ezredfordulón már dinnyetermesztés folyt ezen a vidéken. A török megszállás idején sok dinnyefajta került hozzánk. Lippay János 1664-ben megjelent Posoni kert című könyvében részletesen ír a dinnyéről: “A görög dinnyét arrúl ismérik-meg, amikor a szára, avagy csutkája meg-kezd száradni, és ha könnyű; egyébként, ha idejében le-szakasztyák-is, sokáig el-áll, és meg-érik; főképpen ha búzába, vagy rozsba tészik. A görög dinnye hideg, és nedves természetű; azért igen meg-óltya az szomjúságot; a forró hideglélésben igen használ, kiváltképpen a kik nem a nedvességnek bévségébűl, hanem azoknak gonoszságátul származnak: mivel a görög dinnye elsőben erőssen, a kik gyönge természettel bírnak karchúk, és vajúttak. A görög dinnye magnak-is, ollyan ereje vagyon, mint más félének.”

A Kárpát-medence éghajlatának köszönhetően elmondható, hogy akár a mediterrán vidékekről származó dinnyéknél is kedvezőbb itt a gyümölcs sav-cukor aránya. A magyarországi népi termesztésben még fellelhető tájfajták, valamint a génbankokban őrzött (a szakszerűtlen tárolás következtében nem egyszer közvetlen veszélyben levő) tradicionális dinnyefajták a magyar kulturális örökség részét képezik, némelyikük több évszázados múltra tekint vissza. Megmentésük nemzeti érdek.

cecei dinnye

A csányi dinnyetermesztő körzet

Termesztőkörzeteink közül a Hevesi- jászsági az egyik legfontosabb, amely egyben a legősibb dinnyetermesztő terület is. Heves megye hatvani kistérségében található Csány. A falu nevét messze földön híressé tette lakóinak kertészeti tevékenysége. Mezőgazdasági termékei közül a sárgadinnye, de még inkább a görögdinnye tette híressé.

A Mátrától délre, a Mátra éghajlat-kiegyenlítő hatásának védelme tette alkalmassá e területet a dinnyetermesztésre. A 18. században az első dinnyetermesztők zsellérek voltak, akik a dinnyeföldnek legalkalmasabb gyeptöréseket bérelték. A jobbágyfelszabadítás után a kereskedelmi és közlekedési viszonyok javulásával a dinnyetermesztés is előretört. Leginkább részes művelésben folyt, de földigényét helyben hamarosan már nem lehetett kielégíteni. Ezért az 1880-as évektől az ország minden tájára útra keltek a csányi dinnyetermesztők. A két világháború közt már külföldre (Ausztria, Csehszlovákia, Németország) is elszegődtek. Ekkor, az 1890-as években alakult ki a paraszti dinnyetermesztés termesztési módja és speciális eszközei. A gyepkockákat fölhasználó melegágyi palántanevelés során a palántákat sorhúzó nyomába, trágyázott földbe ültették. Növekedésük idején többször kapálják. Az 1930-as évektől ekekapát (a kapásnövények gyomtalanítására szolgáló eke) használtak. A zsendülő görögdinnyét különböző jelek vagy betűk beütésével (ill. karcolással) megjelölték. A két világháború között a csányi dinnyések egy része végleg elhagyta a faluját, és az ország különböző pontjain a jó természeti és termesztési lehetőségekhez alkalmazkodva letelepült, majd a környező lakosság közt is elterjesztette növénytermesztési tapasztalatait. (Kecskemét környéke, Békés-Csanád-Csongrád megyék, a Nyírség, valamint Fejér megyében Cece és Fehérvárcsurgó). A fajtaminőség elhanyagolása miatt az 1940-es években válságba juttott és erősen visszaesett a dinnyetermesztés, a korábbi mennyiségi termelést máig nem tudta ismét elérni.

Forrás: Magyar Néprajzi Lexikon

A csányi dinnye

Helyben szelektált és fenntartott tájfajták, hagyományos magyar fajták alakultak ki a csányi körzetben. Ezek jellemzően sötétzöld, úgynevezett feketehéjú, sötétvörös hússzínű, nagyméretű termést neveltek. Az alaptípusokon kívül nagyon sok fajtát ismertek, és termesztettek.

A Hevesi tájfajta: Az Újmajori Kutató Állomáson szelektálták a már az 1800-as évek második felében híres Csányi tájfajtából. A 8-10 kg tömegű dinnye sima felületű vagy alig láthatóan bordás. Héja vékony, sötétzöld színű. Húsa vérvörös, lédús, zamatos ízű. Magja kicsi, fekete színű. Termőképessége ma már elmarad a legtöbbet termelt fajtákétól, tenyészideje hosszú. Betegségekre közepesen fogékony. 1951-ben részesült állami elismerésben.

A hagyományos, a magyar lakosság által ismert és kedvelt fajtákat a 80-as évektől leváltották a világfajták. 30-40 éve még nagyrészt a 6-8 kg súlyú, sötétzöld héjú Szigetcsépi fajtát termesztették itt, de termesztése ebben a körzetben mára teljesen megszűnt. Jelenleg a Crisby, Crimson sweet és a Chelston fajtákat termesztik.

A dinnyeszezon pedig augusztusban indul be igazán, ekkorra értek be a legédesebb görögdinnyék és az áruk is ekkor a legalacsonyabbak.

Cikk ajánlat: Mag nélküli görögdinnye; Mikor szedhető a görögdinnye?